Főmenű

Legújabb hírek

Üzemi Tanács

Bejelentkezés

Kapcsolat felvtel

Közgyűlésnek levél

Írta: Péter László - Dátum: 2025. 05. 28. 17:18




Tisztelt Fővárosi Képviselők!



A Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozóit tömörítő reprezentatív szakszervezetek képviselőiként fordulunk Önökhöz.

A fővárosi közösségi közlekedés a mindennapok része. Az, hogy a busz és a metró, vagy akár a villamos elindul hajnalban, és több millió utast szállít el, olyan természetesnek tekintik sokan, mintha a csapból folyik a víz. Pedig nem az. Ezt is emberek működtetik.

A BKV a fővárosi közösségi közlekedés elengedhetetlen, és vitathatatlanul legnagyobb szereplője. 12 ezer ember munkája kell ahhoz, hogy amit Önök (is) természetesnek tartanak, üzembiztosan megvalósuljon. Közben, ahogy a sajtóban, a közösségi médiában követjük az eseményeket, mintha ennek a cégnek a szétverése lenne néhányuk célja, és nem a fejlesztése. Félreértés ne essék, minden cég életében, legyen az közszolgáltatást végző vagy a versenyszférában működő, természetes esemény, ha lecserélik, lecserélődik a vezető, és újak érkeznek. Ez tulajdonosi döntés, és felelőség, amelybe utólag sem kívánunk beleszólni. Egy dolog kapcsán van felelősségünk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendszernek, a BKV által működtetett közszolgáltatási struktúrának üzembiztosan kell működnie.

Önök ezt veszélyeztetik, vagy ehhez asszisztálnak. Hónapok óta folyik az a pályáztatási folyamat, ahol senkinek tekintik a bírálóbizottsági munka során a reprezentatív szakszervezeteket. Valahogy úgy, mint, amikor meghívnak minket tárgyalni, csak éppen az asztalhoz sem ülhetünk le. Ezért mondtuk, hogy ehhez nem asszisztálunk. Persze a bírálóbizottság nem is törte magát, szóval láthatólag nem hiányoztunk Önöknek.

Ugyanakkor közben a folyamatos politikai üzengetések, viták, amelyek mindenféle sötét dolgokra célozgatnak a BKV működése kapcsán, demoralizálják a dolgozókat. Azt élik meg, hogy támadás alatt van a cégük. Közben Önök is, és higgyék el a dolgozók is tudják, látják, hogy nagyon nehéz anyagi helyzetben van a BKV. Az anyagi bizonytalanság és a politikai csatározások együtt már hatással vannak a mindennapokra.

Meglátásunk szerint egy ilyen helyzetben nekünk kötelességünk figyelmeztetni a Fővárosi Közgyűlés tagjait, hogy nem az a feladatuk, nem arra tettek esküt, hogy tönkre tegyenek valamit, hanem arra, hogy megvédjék és építsék a fővárosi közszolgáltatásokat. Ezért azt követeljük, hogy ha vizsgálni valót látnak, akkor tegyék azt! Ezt mi, dolgozók el is várjuk, ahogy a közvélemény is! Ha új vezetőt szeretnének a BKV élére választani, akkor sürgősen tegyék meg azt. Most nem ebbe az irányba mennek, hanem politikai csatatérré teszik a céget. Most nyugalomra, közös gondolkodásra, és legfőképpen a cég iránti bizalomra van Önök részéről szükségünk.

A hisztéria nem segít, hanem árt, a BKV-nak működnie kell!



Üdvözlettel, Budapest 2025. május 27,


Schumacher Ferenc elnök, Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ),

Gulyás Attila elnök, Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ),

Naszályi Gábor elnök, Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).



jQuery Tlačítko na začiatok by William from Wpromotions.eu